Na, akkor most az van, hogy egyedül maradtam. 

Nem úgy a szó abszolút értelmében, csak olyan átvittben, szenvedősben, hogy még véletlenül se tudjam simán megoldani. Mert ugye, ha az ember egyedül marad, akkor az tény, ez van, menni kell előre! 

Hogy mi történt, álljon itt lentebb!

Szóval, születésnapi buli (nem az enyém, legalább). Minden nagyon jó, szép ünnepély, jó hangulat! Amikor már mindenki a tető fokára hágott, kedves barátaim, mert akkor még azok voltak, mára volt ivócimborákká inflálódott ez a kapcsolat, előrukkoltak a jó hírrel: A párom megcsalt.

Ők ott az ipari mennyiségű égetett szesznek és szép lelküknek köszönhetően egészen más mondatszerkezetben és szavakkal adták ezt elő, de spongya rá.

Nabazdmeg. Most akkor mi legyen! Felvetődött a kérdés, és csak utólag látom, mennyire komoly a parám a nem igazolt infókkal kapcsolatban, hogy akkor ez most olyan készpénz, mehetek a válást intézni? Na jó, ez csak a hatás kedvéért, mert házasság nincs, de gyerek annál inkább. Meg közös ház, közös hitel, aranyeső mindegyikre...

Szóval, terítsünk, lássuk, mivel állok szemben! Válasz: mondták! Érted, baszod? Mondták! Ja, hogy ki monda, azt nem mondhatják meg. 

Megvan az a vicc, amikor a cigány úszni tanítja  a fiát? 

Betessékeli a tóba és biztatja: Ússzál baz'meg, ússzál baz'meg...          baz'meg...

Nagyjából én is így jártam! Ott voltam beszappanozva, víz meg sehol! Megborítják a jóban-rosszban tervemet, majd hátradőlnek, mint Ő a hetedik napon és hátralépve egyet csodálják a művet!

Adalék, hogy persze nem csalt meg, de érzett valamit... Ez komoly válságba taszította a nekem biztosnak tűnőt, és még most is az alagútban menetelünk. Vagy menetelek. Bizalom oda, kétség minden téren, köhög, beteg az egész.

Hogy ezt most miért írtam le? 

Így szegődtök mellém Ti, kedves olvasók ebben a történetben!

Mert eléggé egyedül maradtam...