Na, akkor most az van, hogy egyedül maradtam. 

Nem úgy a szó abszolút értelmében, csak olyan átvittben, szenvedősben, hogy még véletlenül se tudjam simán megoldani. Mert ugye, ha az ember egyedül marad, akkor az tény, ez van, menni kell előre! 

Hogy mi történt, álljon itt lentebb!

Szóval, születésnapi buli (nem az enyém, legalább). Minden nagyon jó, szép ünnepély, jó hangulat! Amikor már mindenki a tető fokára hágott, kedves barátaim, mert akkor még azok voltak, mára volt ivócimborákká inflálódott ez a kapcsolat, előrukkoltak a jó hírrel: A párom megcsalt.

Ők ott az ipari mennyiségű égetett szesznek és szép lelküknek köszönhetően egészen más mondatszerkezetben és szavakkal adták ezt elő, de spongya rá.

Nabazdmeg. Most akkor mi legyen! Felvetődött a kérdés, és csak utólag látom, mennyire komoly a parám a nem igazolt infókkal kapcsolatban, hogy akkor ez most olyan készpénz, mehetek a válást intézni? Na jó, ez csak a hatás kedvéért, mert házasság nincs, de gyerek annál inkább. Meg közös ház, közös hitel, aranyeső mindegyikre...

Szóval, terítsünk, lássuk, mivel állok szemben! Válasz: mondták! Érted, baszod? Mondták! Ja, hogy ki monda, azt nem mondhatják meg. 

Megvan az a vicc, amikor a cigány úszni tanítja  a fiát? 

Betessékeli a tóba és biztatja: Ússzál baz'meg, ússzál baz'meg...          baz'meg...

Nagyjából én is így jártam! Ott voltam beszappanozva, víz meg sehol! Megborítják a jóban-rosszban tervemet, majd hátradőlnek, mint Ő a hetedik napon és hátralépve egyet csodálják a művet!

Adalék, hogy persze nem csalt meg, de érzett valamit... Ez komoly válságba taszította a nekem biztosnak tűnőt, és még most is az alagútban menetelünk. Vagy menetelek. Bizalom oda, kétség minden téren, köhög, beteg az egész.

Hogy ezt most miért írtam le? 

Így szegődtök mellém Ti, kedves olvasók ebben a történetben!

Mert eléggé egyedül maradtam...

 Persze erről lényegében, tekintve a meglehetősen szerény nyomot, amit eddig hagytam, szóval lényegében csak én tudok majd! Azt hiszem, ez a monoblog megfelelője, amikor magának írogat az ember!  Vagy valami egészen másé, sima klinikai eset, mindennapos tudathasadás magamutogatással keveredve.

Röviden: azt a minimális tehetségemet promózom, ami van...

Ja, van oka is annak, hogy megint nekifutok! Elvben lesz rá időm. Új felállás januártól, okosabb munkarend, nagyobb mozgástér, de ezt még magamnak sem merem garantálni, annyira képlékeny! Az esélyek jók, igény van rá..

A blog-szférában jellemzően felhasználóként vagyok jelen, mintsem előállítóként, így megfordulok itt-ott, és persze mindenki a saját házatáján, de néhányan azért komolyan túltolják a nemzetmentőt, az ideológiai értékadó figuráját!

Ilyen írásba futottam bele a minap. A szerző nem rest a következőképpen ultimátumot adni a civilizált világ erkölcsrombolóinak "Elvárom az NMHH-tól, hogy visszamenőlegesen lépjen fel a slágert (Rihanna: Rude boy) nap mint nap többször lejátszó, összes magyar kereskedelmi rádióval szemben! Egyúttal közölje a társadalmat romboló slágerrel kapcsolatos kifogásait Rihanna kiadójával, a Def Jammel, valamint a barbadosi művésznővel is!"

Majd a Hatóság lépjen fel az összes többi, hasonlóan a keresztyén értékek ellen szóló mindennemű műsorszámok ellen.

Aztán Jeszi szűrjön jogdíjra, "felelős viselkedésre", majd szórjuk ki a saját jogon, vagy stílusában vállalhatatlan zeneszámokat!

Szépen körvonalazódik a holnapi közsolgálati médium által nyújtható programok sora!

Nyúljunk hát vissza a klasszikusokhoz, műveljük gyermekeinket minőségi módon, szépirodalommal:

 Janus Pannonius: Orsolya likáról

"Csábos a nyelved, a húsod lágy, arcod gyönyörűség,
míg bele nem fogtunk, mindened elragadott.
Ám amidőn lefeküdtünk, annyira tágas üregbe
csúszott fütykösöm: el sem hiszi, hogy hüvely az.
Oldala sincs, sem vége, csaponghat, mint szabad égen
benne, vagy úszkálhat, mint hal a tengereken.
Ámde hiába rugózna szegényke a parttalan űrben,
gyengének bizonyul, céljához sosem ér.
Rázhatnám faromat, tárhatnék kart ölelésre,
nyomhatnám magasan hátra a combjaidat:
mit se segít. Verítékes mellem tépi zilálás,
szétreped ágyékom, fájnak a csontjaim is.
Fosszanak isteneink meg bájaidtól, ami vonz, vagy
adjanak azt, amivel, Orsolya, baszni lehet."
 

Szóval: ha valakinek az édesanyja a testéből él, és azt nem szabad elmondani róla, attól még az kurva.

Mármint a téma, az lerágott csont, de kevesen megyünk el mellette szó nélkül.

Persze nekem feltett szándékom volt kikerülni, de nem tudom megtenni!

Tudniillik, szétveti a melkasom az a messzeföldön híres, tőről metszett magyar büszkeség! Most már tudom, milyen érzés Széchenyinek lenni, Kossuthnak, felemelt fejjel járni, mert megtettem, amit a Haza megkövetelt tőlem!

Tudniillik, én, a magam részéről nem tartozom azon galád, aljas honfitársaim közé, akik nem veszik ki a részüket a nagy magyar adósságkezelésből tehetségük és lehetőségeik mértékének megfelelően. Én nem viselem azokat a stigmákat, melyet az adósok népes tábora egyként, nem járok lehajtott fővel, nem állok a sarokban csöndben, szánakozva a saját tehetetlenségemen. 

Ha kell, az egész Világ arcába ordítom: Nincs az államadósságnak rám eső része! Kifizettem! Vagy ki fogom, mert ez is a miénk.* Értem tették, miattam is tart ott az ország, ahol tart! És a költégvetési hiány csakúgy, mint a megtermelt javak egyként kell, hogy megosztva legyenek minden hazánkfia közt.

Most Ti jöttök!

Az elmúlt két hetem azzal telt, hogy gyönyörködtem az új, ámde üres blogom kezdőlapjában és törtem a fejem, mi legyen az, amit érdemes ide írnom, amiért majd olvasol, követed a naplómat, kommentelsz és interaktívak leszünk. 

Nos, örömmel jelenthetem, megszületett a döntés. 

Egyszerű, kézenfekvő, afféle huszáros elhatározás lett: Mindenről írok, amiről ilyen-olyan véleményem van. Végülis az én blogom, az én tiszta lapom, az én gondolataim fóruma.

Arról például, hogy pontosan ki is vagyok én, majd talán később, már az első tanítási napon is kínosnak tartottam a "Kovács Pistike vagyok, faluhelyen élek és mozdonyvezető akarok lenni" bemutatkozást.

Apránként majd minden kiderül, ami érdekel, ha és amennyiben lesz értelme a folytatásnak.

Ha nem, akkor maradok tisztelettel az a budmiltáskás srác.

Akkor kezdem.